Forgive me
Perdoneisme
Bocsássatok meg
2015. május 29., péntek
2015. május 1., péntek
"-Te, kéne még a medveistenséghez valami ütős kép. Tudnál keresni?
-Yepp, egy pillanat...
Most úgy teszek, mintha nem lett volna egy évtizedes kimaradás a blogon. *pofátlan vigyorral felfegyverkezik a szótárakkal az esetleges támadások ellen ( ͡° ͜ʖ ͡°) *
A filmünk egy hajszálnyira volt attól, hogy nyerjünk (nem volt eléggé hangos, így minden ütős rész lecsökkent a felére (ノಠ益ಠ)ノ彡┻━┻ ) de a 2. hely a miénk lett. Most már nyugodtan fogok 12.-ben becsattogni média faktra.
Egyik órára pihenés címszóval be kellett vinni 1 olyan számot, amit nagyon szeretünk... Tán csak egy csöppet túlzok, ha az írom, éjszakákat töltöttem azzal, hogy kiválasszak egy kevésbé beteg számot a sok közül. Végül is Skillettel nem nyúlhat félre az ember lánya... ugye? (*idegesen pislant a "Circus for a psycho" és a "Freakshow" felé*) Mindenki nyugodjon le, nem ezeket vittem. Bár...valahogy nem így akartam a fél osztály tudtára juttatni, hogy nem is olyan rég nekem volt depressziós korszakom.
Tegnap a fél világ ballagott. Mi meg ballagtattunk, úgyhogy hiába örültünk, hogy a csütörtöki sok óra kevesebb és rövidebb lesz, a mosolyunk azonnal lehervadt, amikor megtudtunk, hogy a szokásos délután 4 helyett jó, ha 7-re hazaérünk(khm, a nem bejárósok). Szóval így történt, hogy fél óra alatt összerittyentettünk valami csicsásan szép ballagásra kész termet (nem értem, hogy miért kell a fél várost legyepálni azért, hogy csupa virágos gyönyörűség legyen az iskola 1 órára, de mindegy), majd ellóghattunk. 2. egész. órára. Hát így történt, hogy nem haltam éhen, és később a ballagók sem ájultak el, mikor elhaladtak mellettünk (aka meleg volt napközben). Így is a ballagás előtt 1 órával ott kellett lennünk, és még 2 órát a teremben dekkolni, míg mindenki a műsort nézte. A 31-ből 11-en, ha ott voltunk, ami a végére 8-ra csökkent. Életemben talán másodjára döbbentem le az osztályomon. Ugyanis nekiálltak bújócskázni a majdnem üres épületben. Életem legszebb 2 órája volt az osztálytársaimat érintő kategóriában. Igaz, negyed órát kellett egy pad alatt szoronganom, majdnem kitört nyakkal, míg próbáltunk nem röhögni a többiekkel. Az egész úgy történt, hogy végre én is elbújhattam, és amilyen lusta egy állat vagyok, a legközelebb lévő kisebb terembe tereltem a páromat meg egy hozzánk csapódó srácot. A lány kisebb volt nálam, így ő a tanári asztal mellett leguggolt egy parafa tábla mögé, míg a colos srác befeküdt a székekre a leghátsó padsorban. Én a tanári asztal előtti pad alá bújtam, amely elég prímán elrejtett a nálam lustább emberek elől. Az első röhögőgörcs már az elhelyezkedés után ránk jött, majd miután kétszer is benéztek a hunyók (párosával voltunk), ismét könnyek közt szakadtam a helyzeten. Engem találtak meg egyedül, de így is a mi triónk maradt utoljára. A hunyók még kétszer végigjárták az emeletet, mire visszajöttek a raktárba, ahol a többi megtalált diák is volt. Mondanom sem kell gondolom, milyen arcot vághattunk, amikor a hunyók az utolsó két emberről panaszkodtak. Végül a többiek segítségével meglettek. Úgy gondolom, jövőre már tudni fogjuk, hogy üssük el az időt.
-Yepp, egy pillanat...
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Ez jó lesz? c:"
Asszem velem is egy élmény komoly munkát végezni.
Most úgy teszek, mintha nem lett volna egy évtizedes kimaradás a blogon. *pofátlan vigyorral felfegyverkezik a szótárakkal az esetleges támadások ellen ( ͡° ͜ʖ ͡°) *
A filmünk egy hajszálnyira volt attól, hogy nyerjünk (nem volt eléggé hangos, így minden ütős rész lecsökkent a felére (ノಠ益ಠ)ノ彡┻━┻ ) de a 2. hely a miénk lett. Most már nyugodtan fogok 12.-ben becsattogni média faktra.
Egyik órára pihenés címszóval be kellett vinni 1 olyan számot, amit nagyon szeretünk... Tán csak egy csöppet túlzok, ha az írom, éjszakákat töltöttem azzal, hogy kiválasszak egy kevésbé beteg számot a sok közül. Végül is Skillettel nem nyúlhat félre az ember lánya... ugye? (*idegesen pislant a "Circus for a psycho" és a "Freakshow" felé*) Mindenki nyugodjon le, nem ezeket vittem. Bár...valahogy nem így akartam a fél osztály tudtára juttatni, hogy nem is olyan rég nekem volt depressziós korszakom.
Tegnap a fél világ ballagott. Mi meg ballagtattunk, úgyhogy hiába örültünk, hogy a csütörtöki sok óra kevesebb és rövidebb lesz, a mosolyunk azonnal lehervadt, amikor megtudtunk, hogy a szokásos délután 4 helyett jó, ha 7-re hazaérünk(khm, a nem bejárósok). Szóval így történt, hogy fél óra alatt összerittyentettünk valami csicsásan szép ballagásra kész termet (nem értem, hogy miért kell a fél várost legyepálni azért, hogy csupa virágos gyönyörűség legyen az iskola 1 órára, de mindegy), majd ellóghattunk. 2. egész. órára. Hát így történt, hogy nem haltam éhen, és később a ballagók sem ájultak el, mikor elhaladtak mellettünk (aka meleg volt napközben). Így is a ballagás előtt 1 órával ott kellett lennünk, és még 2 órát a teremben dekkolni, míg mindenki a műsort nézte. A 31-ből 11-en, ha ott voltunk, ami a végére 8-ra csökkent. Életemben talán másodjára döbbentem le az osztályomon. Ugyanis nekiálltak bújócskázni a majdnem üres épületben. Életem legszebb 2 órája volt az osztálytársaimat érintő kategóriában. Igaz, negyed órát kellett egy pad alatt szoronganom, majdnem kitört nyakkal, míg próbáltunk nem röhögni a többiekkel. Az egész úgy történt, hogy végre én is elbújhattam, és amilyen lusta egy állat vagyok, a legközelebb lévő kisebb terembe tereltem a páromat meg egy hozzánk csapódó srácot. A lány kisebb volt nálam, így ő a tanári asztal mellett leguggolt egy parafa tábla mögé, míg a colos srác befeküdt a székekre a leghátsó padsorban. Én a tanári asztal előtti pad alá bújtam, amely elég prímán elrejtett a nálam lustább emberek elől. Az első röhögőgörcs már az elhelyezkedés után ránk jött, majd miután kétszer is benéztek a hunyók (párosával voltunk), ismét könnyek közt szakadtam a helyzeten. Engem találtak meg egyedül, de így is a mi triónk maradt utoljára. A hunyók még kétszer végigjárták az emeletet, mire visszajöttek a raktárba, ahol a többi megtalált diák is volt. Mondanom sem kell gondolom, milyen arcot vághattunk, amikor a hunyók az utolsó két emberről panaszkodtak. Végül a többiek segítségével meglettek. Úgy gondolom, jövőre már tudni fogjuk, hogy üssük el az időt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)